Vajon a keresztényeknek ünnepelniük kell a Halloweent? A lelki veszélyek, amelyeket sok hívő figyelmen kívül hagy
Mit mond a Biblia a Halloweenről, a sötétségről és arról a veszélyről, hogy jobban szeretjük a világot, mint Jézust?
Efézus 5:10 – „És igyekezzetek megítélni, mi kedves az Úrnak.”
Minden évben, október 31-e közeledtével emberek milliói készülődnek a Halloween ünneplésére. Az otthonokat csontvázakkal, szellemekkel, boszorkányokkal, démonokkal és a halál képeivel díszítik. Gyermekek és felnőttek jelmezekbe öltöznek, a horrorfilmek különösen népszerűvé válnak, és egész városrészek vesznek részt a félelem, a sötétség és a természetfeletti témák köré épülő ünnepségeken. Különösen aggasztó, hogy hány, magát kereszténynek valló személy vesz részt ezeken az ünnepségeken anélkül, hogy komolyan megkérdőjelezné, hogy azok kedvesek-e Istennek.
Sok hívő számára a Halloween csupán egy ártatlan hagyománnyá vált. Jelmezeket, édességeket, dekorációkat és családi szórakozási lehetőségeket látnak. Úgy érvelnek, hogy mivel nincs szándékukban Sátánt imádni vagy boszorkányságot gyakorolni, nincs semmi spirituális baj a részvétellel. Végül is, nem csak ártalmatlan szórakozás?
De Jézus Krisztus követőiként elsősorban azon kellene döntéseinket meghoznunk, hogy valami ártalmatlannak tűnik-e, hogy a társadalom elfogadja-e, vagy hogy találunk-e módot az igazolására? Vagy a legfőbb aggodalmunk az legyen, hogy amit teszünk, az kedves-e az Úrnak?
Pál apostol egy olyan alapelvet ad nekünk, amelynek mélyrehatóan kellene befolyásolnia életünk minden területét:
1Korinthus 10:23 – „Minden szabad”, de nem minden hasznos. „Minden szabad”, de nem minden épít.
1Korinthus 10:31 – „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.”
Ezek a versek a keresztény szabadság egy gyakori félreértésével szembesítenek. Krisztusban való szabadságunk nem arra való meghívás, hogy mindent elfogadjunk, amit a világ kínál, feltéve, hogy találunk okot arra, hogy megengedettnek tartsuk. Inkább egy lehetőség arra, hogy úgy éljünk, hogy tiszteletet szerezzünk Annak, aki megváltott minket. Pál arra buzdítja a hívőket, hogy ne csak azt fontolják meg, hogy valami megengedett-e, hanem azt is, hogy hasznos, lelkileg építő és dicsőséget hoz-e Istenre.
Ez felvet egy kérdést, amely megérdemli a legőszintébb megfontolásunkat: Miért vágynának Jézus Krisztushoz tartozók egy olyan ünnepen való részvételre, amely ennyire szorosan kapcsolódik a sötétséghez, a boszorkánysághoz, a démonokhoz és a halálhoz?
A kérdésre adott válasz sokkal mélyebbre tárhat fel, mint a Halloweenről alkotott véleményünk. Feltárhatja, hogyan értjük a szentséget, hogyan reagálunk Isten Igéjére, és szívünk mekkora részét adtuk át igazán Jézusnak.
1. Arra kaptunk elhívást, hogy a világosságban járjunk, ne pedig a sötétségben vegyünk részt
A Szentírás egyik legvilágosabb különbségtétele a világosság és a sötétség közötti ellentét. A világosság Isten jellemét, igazságát, igazságosságát és szentségét jelképezi, míg a sötétség gyakran a bűnt, a megtévesztést és az ellene való lázadást jelképezi. Ezek nem pusztán költői leírások. Azt a mély lelki különbséget közvetítik, hogy valaki Krisztushoz tartozik, és aközött, hogy egy olyan világ útján jár, amely nem ismeri Őt.
Efézus 5:8–11 – „Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei…, és igyekezzetek megítélni, mi kedves az Úrnak. Ne legyetek részesei a sötétség gyümölcstelen cselekedeteinek, hanem inkább leplezzétek le azokat.”
Figyeljük meg, hogy Pál nem csupán azt mondja a keresztényeknek, hogy kerüljék a gonoszság legsúlyosabb formáit. Azt parancsolja nekünk, hogy a világosság gyermekeiként járjunk, aktívan megvizsgálva, mi tetszik az Úrnak, és elutasítva a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben való részvételt. Krisztusban való identitásunk célja, hogy látható különbséget teremtsen abban, ahogyan élünk, mit értékelünk, és mit fogadunk el készségesen.
Ez különösen jelentős, ha figyelembe vesszük a Halloweenre jellemző témákat. Bár az ünneplés különféle történelmi és kulturális hagyományokon keresztül fejlődött ki, modern kifejeződései között kiemelkedően szerepel a boszorkányság, a démonok, az ijesztő természetfeletti képek és a halál. Ezek nem véletlenszerű asszociációk; az ünneplés legismertebb elemei közé tartoznak.
A Szentírás ismételten óva inti a hívőket a sötétség cselekedeteiben való részvételtől. Kultúránk azonban megtanulta ezeket a témákat szórakozássá alakítani, és a keresztények fokozatosan annyira megszokhatják őket, hogy már nem kérdőjelezik meg lelki jelentőségüket.
Pál apostol ezt írja:
Róma 13:12 – „Múlt az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyverzetét.”
János apostol pedig kijelenti:
1János 1:6 – „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, de sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekszük az igazságot.”
Ezek a szakaszok az életmódunkra vonatkoznak, nem csupán a konkrét eseményekben való részvételünkre. Mindazonáltal lefektetnek egy elvet, amelynek irányítania kell a döntéseinket: akik a Világossághoz tartoznak, ne fogadják el önként azt, ami ellentétes az Ő jellemével.
Jézus maga kijelentette, hogy aki őt követi, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága (János 8:12). Ha valóban követni akarjuk őt, nem kellene-e egyre érzékenyebbnek lennünk mindenre, ami a sötétséghez vonzza a szívünket, ahelyett, hogy az Ő szentsége felé fordulna?
2. Miért lelnénk örömünket olyan dolgok szemlélésében, amiket Isten gonosznak nevez?
Van egy másik bibliai alapelv is, amely komoly figyelmet érdemel, különösen egy olyan generációban, amelyet olyan szórakoztatás vesz körül, amely folyamatosan erőszaknak, erkölcstelenségnek, okkult képi világnak és gonoszságnak tesz ki minket.
Istent nemcsak a külső cselekedeteink érdeklik, hanem az is, hogy mit helyezünk önként a szemünk elé, és mit engedünk befolyásolni az elménket és a szívünket.
Gondoljunk csak a 101. zsoltárban kifejezett elkötelezettségre:
Zsoltárok 101:3 — „Nem vetek szemem elé semmi hiábavalót.”
És a 119. zsoltárban található ima:
Zsoltárok 119:37 — „Fordítsd el szemeimet a hiábavalóságoktól, és a te utaidon éltess engem.”
Ezek figyelemre méltó odaadási megnyilvánulások. A zsoltáríró felismeri, hogy számít, mit tekint. Nem akar értéktelen vagy gonosz dolgokkal elkényelmesedni. Ehelyett azt kívánja, hogy tekintete, gondolatai és érzelmei Isten útjaira irányuljanak.
Ennek az elvnek arra kellene késztetnie minket, hogy megvizsgáljuk mindazt, ami ma szórakozásnak számít. Miért lettünk annyira kényelmesek olyan dolgok nézésekor, amelyek a gonoszt szórakoztatónak, lenyűgözőnek vagy kívánatosnak ábrázolják? Miért tesszük ki magunkat és gyermekeinket szándékosan olyan képeknek és történeteknek, amelyek démoni tevékenységre, varázslatra, kegyetlenségre, terrorra és halálra összpontosítanak, miközben ritkán gondolunk arra, hogy ezek a dolgok hogyan befolyásolják lelki életünket?
Fel kell ismernünk, hogy maga a Szentírás is időnként szörnyű gonosz cselekedeteket ír le, és a gonoszság ábrázolásának puszta látványa nem ugyanaz, mint annak helyeslése. De mély különbség van aközött, hogy felismerjük a gonoszt annak, ami, és aközött, hogy gyönyörködünk benne. Különbség van a sötétség leleplezése és ünneplése, aközött, hogy megértjük a gonoszság valóságát, és aközött, hogy szórakoztatjuk magunkat annak dicsőítésével.
Pál apostol egy mércét ad, amely szerint a hívőknek meg kell vizsgálniuk a gondolataikat foglalkoztató dolgokat:
Filippi 4:8 – „Továbbá, testvéreim, ami igaz, ami tiszteletreméltó, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami dicséretes, ha van valami érdem, ha van valami dicséretre méltó, ezekről gondolkodjatok.”
Képzeljük el, mennyire más lenne az életünk, ha őszintén alkalmaznánk ezt a részt a szórakozásunkra, a beszélgetéseinkre, az olvasásunkra, a televízióra, a filmekre, a közösségi médiára és az ünnepléseinkre. Hány olyan dolgot kezdenénk el megkérdőjelezni, amit jelenleg ártalmatlannak tartunk? Hány tevékenység veszíthetné el vonzerejét, ha a legmélyebb vágyunk az lenne, hogy elménket azzal töltsük meg, ami tiszta, szép és tetszik Istennek?
Jézus azt tanította, hogy a test lámpása a szem (Máté 6:22–23), és ezt a képet használta belső életünk állapotának megragadására. A Példabeszédek 4:23 hasonlóképpen arra utasít minket, hogy teljes éberséggel őrizzük szívünket, mert abból fakad az élet forrása.
Amit újra és újra befogadunk az elménkbe, az befolyásolhatja, hogy mit csodálunk, mit vágyunk, és végül mit fogadunk el. Amikor folyamatosan olyan dolgokkal vesszük körül magunkat, amelyek bagatellizálják a gonoszságot, fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük az érzékenységünket a bűn súlyossága iránt.
Ez nem egyszerűen a halloweeni dekorációkról vagy az ijesztő jelmezekről szól. Ez a kérdés a szívünk lelki állapotáról szól, és arról, hogy megtanuljuk-e szeretni azt, amit Isten szeret, és elutasítani azt, amit Ő elutasít.
3. Isten komolyan veszi a boszorkányságot, a varázslatot és az okkult gyakorlatokat
Mind az Ó-, mind az Újszövetségben Isten félreérthetetlen komolysággal beszél a boszorkányságról, a varázslatról, a jóslásról, a spiritizmusról és a halottakkal való kommunikáció kísérleteiről. Ezeket a gyakorlatokat soha nem ártalmatlan spirituális alternatívákként vagy ártatlan szórakozási formákként mutatja be. Következetesen az igaz és élő Isten imádatával és a neki való engedelmességgel összeegyeztethetetlennek azonosítja őket.
A Deuteronomiumban az Úr figyelmeztette Izraelt, hogy ne vegye át a környező nemzetek utálatos vallási szokásait.
5Mózes 18:10–12 – Isten kifejezetten tiltja a jóslást, a jövendőmondást, a jelek fejtését, a varázslást, a bűbájosságot, a médiumokhoz való fordulást, a nekromanciát és a halottak kérdezősködését, kijelentve, hogy akik ilyesmit művelnek, utálatosak előtte.
3Mózes 19:31 – „Ne forduljatok halottidézőkhöz vagy nekromantákhoz, ne keressék őket, hogy tisztátalanná ne tegyétek magatokat általuk. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek.”
Ézsaiás 8:19 – A próféta megdorgálja azokat, akik médiumoktól kérnek útmutatást, és azokat, akik azt állítják, hogy képesek kommunikálni a halottakkal, azt kérdezve, hogy vajon egy nép ne kérdezze-e meg Istenét.
Ezek a figyelmeztetések rávilágítanak arra, hogy Isten mennyire komolyan veszi azokat a gyakorlatokat, amelyek természetfeletti erőt, tudást vagy tőle független kommunikációt keresnek. Ezek nem személyes preferencia kérdései. Isten kifejezetten megparancsolja népének, hogy utasítsa el ezeket.
Ezek a tilalmak Krisztus eljövetelével sem tűntek el. A Galatákhoz írt levél 5:19–21-ben Pál apostol a varázslást a test cselekedetei közé sorolja, a bálványimádás és más bűnök mellett, amelyek az Isten országával ellentétes életet jellemzik.
Gondoljuk át azt is, mi történt, amikor az evangélium átalakította az efézusiak életét.
ApCsel 19:18–20 – Sokan azok közül, akik hívők voltak, eljöttek, és megvallották korábbi szokásaikat, és sokan azok közül, akik varázslást gyakoroltak, összehordták könyveiket, és nyilvánosan elégették azokat. A szakasz azzal zárul, hogy leírja, hogyan terjedt és győzött hatalmasan az Úr igéje.
Ezek az új hívők megértették, hogy Jézus követése határozott szakítást igényel azokkal a gyakorlatokkal, amelyek ellentétesek az Ő szentségével. Nem próbálták fenntartani korábbi mágiával való kapcsolatukat, miközben keresztény hitet építettek be az életükbe. Bűnbánatuk látható változást hozott.
Természetesen egy kitalált boszorkány ábrázolása nem azonos a boszorkányság gyakorlásával. Ez a megkülönböztetés azonban nem lehet mentség arra, hogy ne vizsgáljuk meg, mit ünneplünk vagy csodálunk. Az a komolyság, amellyel Isten az okkult gyakorlatokat kezeli, befolyásolhatja azt, ahogyan gyermekei a populáris kultúrában azok dicsőítésére tekintenek.
Amikor valami, amit a Szentírás ismételten elítél, szórakozás, lenyűgözés vagy ünneplés tárgyává válik, nem kellene ennek megrendítenie azok szívét, akik szeretik Istent?
Ha őszintén vágyunk az Úr tiszteletére, nemcsak arra kell törődnünk, hogy elkerüljük a tiltott szokásokban való közvetlen részvételt, hanem olyan vonzalmakat is ápoljunk, amelyek tükrözik az Ő szentségét.
4. Azt keressük, ami kedves Istennek – vagy amit igazolni tudunk?
Lelki életünk egyik legkiemelkedőbb aspektusa az, hogyan reagálunk, amikor Isten Igéje kihívást jelent valami iránt, amit élvezünk.
Amikor egy olyan bibliai alapelvvel szembesülünk, amely megkérdőjelez egy kedvenc tevékenységünket, hagyományunkat vagy szokásunkat, vajon alázatosan megvizsgáljuk-e magunkat az Úr előtt? Vagy azonnal olyan érveket kezdünk keresni, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy folytassuk azt, amit már amúgy is szeretnénk tenni?
Ez egy fontos kérdés, mert a szívünk képes olyan dolgokat is igazolni, amelyekről vonakodunk lemondani.
Jeremiás 17:9 – „Csalárdabb a szív mindennél, és végzetesen beteg; ki értheti meg azt?”
A Biblia ismételten figyelmeztet minket, hogy ne hagyatkozzunk kizárólag a saját értelmünkre, és ne engedjük, hogy vágyaink döntsék el, mi a helyes. A Példabeszédek 14:12 arra emlékeztet minket, hogy van olyan út, amely az ember számára helyesnek tűnik, de végül a halálba vezet. Szükségünk van Isten Igéjére, hogy leleplezze azt, amit a saját szívünk esetleg nem ismer fel.
Amikor a keresztények a Halloweenről beszélgetnek, a beszélgetés gyakran arra összpontosul, hogy szerintük mi az, amit szabadon megtehetnek. Rámutathatnak, hogy nem boszorkánykodnak, hogy a gyermekeik egyszerűen csak jól érzik magukat, vagy hogy bizonyos szokásoknak nincs kifejezetten vallási jelentésük számukra.
De van egy mélyebb kérdés, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni: Őszintén keressük azt, ami tetszik Istennek, vagy elsősorban valami olyasmit próbálunk megvédeni, amiben örömünket leljük?
Pál tanítása az 1Korinthusban különösen aktuális.
1Korinthus 6:12 – „Minden szabad nékem”, de nem minden használ. „Minden szabad nékem”, de semmi sem fog uralkodni rajtam.
1Korinthus 10:23 – „Minden szabad”, de nem minden hasznos. „Minden szabad”, de nem minden épít.
Ezek a részek nem azt sugallják, hogy erkölcsileg minden megengedett. Pál inkább azt a feltételezést vitatja, hogy a személyes szabadság a keresztény viselkedés legmagasabb mércéje. Döntéseinket lelki hasznuk, másokra gyakorolt hatásuk és Isten tiszteletére tett hatásuk alapján is értékelnünk kell.
Jézus követőjének nem szabad megelégednie pusztán azzal, hogy valami nem azonosítható egy adott parancsolat kimondott megsértéseként. Vágyakoznunk kell arra, hogy megtudjuk, vajon hozzájárul-e a szentségben való növekedésünkhöz, erősíti-e Krisztus iránti szeretetünket, és tükrözi-e annak jellemét, akit szolgálunk.
Ezért olyan fontos az Efézus 5:10: arra kapunk utasítást, hogy különbséget tegyünk az Úr előtt, ami kedves.
Gondold át a különbséget aközött, hogy azzal a kérdéssel közeledünk Istenhez: „Uram, mennyit élvezhetek ebből bűn nélkül?”, és aközött, hogy imádsággal közeledünk Hozzá: „Uram, jobban akarok neked tetszeni, mint bármi más. Ha van valami az életemben, ami nem tisztel téged, kérlek, mutasd meg nekem, és add meg a kegyelmet, hogy feladjam.”
Az első hozzáállás az engedelmesség határait keresi. A második a megszentelődés lényegét fejezi ki.
És ez a második hozzáállás jellemzi azokat, akik igazán szeretik Jézust.
5. Annyira megszoktuk már a világot, hogy már nem ismerjük fel a hatását?
Talán a legnagyobb veszély, amellyel sok keresztény ma szembesül, nem az Isten elleni nyílt lázadás, hanem az olyan hozzáállások, értékek és gyakorlatok fokozatos elfogadása, amelyek ellentétesek az Ő Igéjével.
A folyamat gyakran szinte észrevétlenül történik. Ami egykor a lelkiismeretünket bántotta, fokozatosan ismerőssé válik. Ami egykor helyénvalónak tűnt, szórakoztatóvá válik. Ami egykor a keresztény szentséggel ellentétesnek tűnt, elfogadottá válik, mert körülöttünk mindenki részt vesz benne.
Végül felhagyhatunk azzal, hogy a Szentírás szerint értékeljük a döntéseinket, és elkezdhetjük aszerint értékelni őket, amit a társadalom normálisnak tart.
Pál apostol mégis ezt parancsolja nekünk:
Róma 12:2 – „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok el értelmetek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi a jó, mi a kedves és mi a tökéletes.”
A világ folyamatosan próbálja alakítani a jóról, a kívánatosról, az elfogadhatóról és az ünneplésre méltóról alkotott képünket. A szórakoztatáson, a reklámokon, a közösségi médián, az oktatáson és a kulturális hagyományokon keresztül folyamatosan olyan üzeneteknek vagyunk kitéve, amelyek befolyásolják gondolatainkat és érzelmeinket.
De Isten nem arra hívta el gyermekeit, hogy egy ellene lázadó világ értékei formálják őket. Arra hívott el minket, hogy átalakuljunk az elménk megújulása által.
János apostol még konkrétabban fogalmaz:
1 János 2:15–17 – János azt parancsolja a hívőknek, hogy ne szeressék a világot, sem a világban lévő dolgokat. Figyelmeztet, hogy a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése nem az Atyától van, és emlékeztet minket arra, hogy a világ és annak kívánsága elmúlik, aki pedig az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké.
Ezek az Újszövetség legkeresettebb szavai közé tartoznak.
János nem azt mondja, hogy hagyjuk abba a világ népeinek szeretetét, akiket Isten maga szeret, és akiket az evangéliummal el is hívott. Arra int, hogy ne szeressük egy olyan világ bűnös vágyait, értékeit és prioritásait, amely Istentől függetlenül él.
És ez egy mélyen személyes kérdést vet fel: Vajon jobban érdekel minket a világba való beilleszkedés, mint az, hogy Jézusnak kedvére legyünk?
Miért érzünk néha olyan erős vágyat, hogy ugyanazokon az ünnepeken vegyünk részt, ugyanazokat a szórakozási lehetőségeket élvezzük, ugyanazokat az örömöket hajszoljuk és ugyanazokat az értékeket valljuk, mint azok, akik nem ismerik Krisztust? Miért aggaszt minket néha jobban az a gondolat, hogy lemaradunk valamiről, amit a világ élvez, mint az a lehetőség, hogy döntéseink megszomoríthatják Isten szívét?
Még ennél is többet elárul az, hogyan reagálunk, amikor valaki a Szentírás alapján megkérdőjelezi ezeket a döntéseket. Védekezővé válunk? Törvénykezésnek bélyegezzük az aggodalmat anélkül, hogy alaposan megvizsgálnánk Isten Igéjét? Indokokat keresünk preferenciáink megőrzésére, ahelyett, hogy a Szentlelket kérjük, hogy vizsgálja meg a szívünket?
Óvatosnak kell lennünk, hogy ne ítéljük meg egy másik ember szívét pusztán azért, mert nem ért egyet velünk egy adott szokásban. Hanem késznek kell lennünk arra, hogy teljes őszinteséggel megvizsgáljuk a saját szívünket.
James komoly figyelmeztetést ad:
Jakab 4:4 – „Parázna emberek! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé válik.”
Ezeket a szavakat azoknak írták, akik hitet vallottak Istenben. Jakab megosztott lojalitással, önző vágyakkal és lelki hűtlenséggel szembesült azok között, akik azt állították, hogy hozzá tartoznak.
A világiasság veszélye nem csupán az, hogy valami helytelen dologban veszünk részt. A mélyebb veszély az, hogy a szívünk fokozatosan ragaszkodni kezd azokhoz a dolgokhoz, amelyektől Krisztus elfordulásra hívott minket.
És amikor ez megtörténik, elkezdhetjük szenvedélyesebben védelmezni a világ dolgait, mint Isten szentségét.
6. Mit árul el a szívünkről, ha hajlandóak vagyunk bizonyos dolgokat megvédeni?
Van egy kérdés, amelyet Jézus minden követőjének időnként az Úr elé kellene tárnia: Miről nem vagyok hajlandó lemondani?
Néha azok a dolgok, amelyek a szívünkben rejlő legnagyobb ragaszkodást mutatják, nem feltétlenül azok, amelyek a legnyilvánvalóbban bűnösnek tűnnek. Lehetnek ezek a szokásaink, a kényelmünk, a szórakozásunk, az ambícióink, a javaink vagy a hagyományaink, amelyek mélyen fontossá váltak számunkra.
Őszintén hihetjük, hogy Jézust mindenek felett szeretjük. Mégis, amikor az Ő Igéje megkérdőjelez valamit, amit nagy becsben tartunk, a válaszunk feltárhatja, mennyire megosztottá váltak a szereteteink.
Jézus azt mondta:
János 14:15 – „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.”
És ismét:
Lukács 6:46 – „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, és miért nem teszitek, amit mondok?”
Ezek a szavak arra emlékeztetnek minket, hogy a Jézus iránti szeretet nem választható el az iránta való engedelmességtől. Az igazi hit növekvő vágyat ébreszt arra, hogy életünket alávessük az Ő hatalmának, még akkor is, ha az engedelmesség megköveteli tőlünk, hogy feladjunk valamit, amit korábban élveztünk.
A gazdag ifjú példája szembetűnő példa erre a küzdelemre. Amikor Jézushoz fordult, és az örök élet felől érdeklődött, őszintén érdeklődött a lelki dolgok iránt, és igyekezett betartani Isten parancsolatait. Mégis, amikor Jézus arra buzdította, hogy mondjon le javairól és kövesse Őt, a férfi szomorúan elment, mert nagy vagyona volt (Márk 10:17–22).
Vagyontárgyai egy olyan ragaszkodást tártak fel, amelytől nem volt hajlandó megszabadulni.
Jézus leleplezte szívének megosztott hűségét.
A tanulság nem az, hogy minden kereszténynek el kell adnia mindenét, amije van. Hanem az, hogy az életünkben semmi sem foglalhat el olyan hűséget, ami egyedül Krisztusé.
Ez az alapelv életünk minden területére kiterjed. Ha eltökéltnek találjuk, hogy megőrizzünk valamit, még akkor is, ha a Szentírás komoly aggályokat vet fel vele kapcsolatban, akkor készen kell állnunk arra, hogy megkérdezzük magunktól, hogy a ragaszkodásunk lelkileg egészségtelenné vált-e.
Talán a legjelentősebb kérdés nem az, hogy tudunk-e érveket felhozni egy adott tevékenység védelmében. Talán az, hogy hajlandóak vagyunk-e Jézus elé tárni ezt a tevékenységet, és őszintén kérni Tőle, hogy mutassa meg nekünk akaratát.
Amikor a Krisztus iránti szeretetünk nagyobb, mint a világ iránti szeretetünk, az önátadás fontosabbá válik, mint az igazolás.
Ez nem azt jelenti, hogy Jézus követése egy örömtelen élet, végtelen korlátozásokkal. Épp ellenkezőleg. Minél mélyebben ismerjük Őt, annál inkább felfedezzük, hogy az igazi öröm az Ő jelenlétében, az Ő igazságában és az Ő útjaiban található.
A zsoltáríró kijelenti:
Zsoltárok 16:11 — „Megismertetted velem az élet ösvényét, teljes öröm van tenálad, jobbodon örökkévaló gyönyörűségek vannak.”
Isten nem azért hív el minket a világtól, hogy megfosszon minket az örömtől. Azoktól a dolgoktól hív el, amelyek versengenek Vele, hogy megtapasztalhassuk azt a sokkal nagyobb örömöt, hogy megismerhetjük Őt és Vele járhatunk.
7. Mit tanítunk gyermekeinknek a szentségről?
A keresztény szülők számára ezek a kérdések további felelősséggel járnak. Gyermekeink folyamatosan tanulják, mi az elfogadható, kívánatos, fontos és ünneplésre méltó, nemcsak szavainkon, hanem példánkon keresztül is.
Isten arra utasította népét, hogy szorgalmasan tanítsák meg parancsolatait gyermekeiknek, beszélve róluk a mindennapi élet mindennapi tevékenységei során (5Mózes 6:5–7). Pál apostol hasonlóképpen arra utasítja a szülőket, hogy gyermekeiket az Úr fegyelmezése és intése szerint neveljék (Efézus 6:4).
Ez azt jelenti, hogy a lelki formálódás nem korlátozódik a családi áhítatokra, a templomba járásokra vagy a vasárnapi iskolára. Az otthonunkban teremtett légkörön, a megengedett szórakozási lehetőségeken, a közvetített értékeken és a kialakított hagyományokon keresztül zajlik.
Amikor lelkesen veszünk részt olyan ünnepségeken, amelyek középpontjában a Szentírás által óvva tart minket, mit közvetítünk gyermekeink felé ezeknek a dolgoknak a komolyságáról? Megtanítjuk-e őket különbséget tenni a szent és a szentségtelen, a tiszta és a romlott, az Istennek tetsző és a világ ünnepe között?
A gyerekek talán nem értik minden szimbólum vagy hagyomány spirituális jelentőségét, de tanulnak azokból a dolgokból, amiket mi normalizálunk.
Ha megtanítjuk nekik, hogy a szentség fontos vasárnap, de ritkán engedjük, hogy a bibliai alapelvek befolyásolják a mindennapi döntéseinket, azzal kockáztatjuk, hogy azt sugalljuk, Jézus követése csupán az életünk egy része, nem pedig minden cselekedetünk alapja.
Nem csupán az lehet a célunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik kerülik az ünnepeket vagy tevékenységeket. Olyan gyerekeket kell nevelnünk, akiknek a szívét Jézus iránti szeretet tölti el, akiknek az elméjét a Szentírás formálja, és akik rendelkeznek a bátorsággal ahhoz, hogy elkülönüljenek a világtól, amikor a Krisztushoz való hűség megkívánja.
A legnagyobb ajándék, amit gyermekeinknek adhatunk, nem az a szabadság, hogy részt vehessenek mindabban, amit a barátaik élveznek, hanem az olyan szülők példája, akik Jézust mindenek felett becslik.
Ez nem jelenti azt, hogy a gyerekeket a világtól való félelemben kell nevelni. Arra tanítja őket, hogy szeressék az Urat, felismerjék a jót, elutasítsák a rosszat, és megértsék az Őhozzá tartozás szépségét.
8. A nagyobb veszély nem korlátozódik Halloweenre
Mostanra már világossá kell válnia, hogy a Halloween által felvetett kérdések messze túlmutatnak október 31-én.
Valójában súlyos hiba lenne, ha a halloweeni részvételünket vizsgálnánk, miközben figyelmen kívül hagynánk életünk más területeit, ahol esetleg kompromisszumot kötöttünk a világgal.
Valaki megtagadhatja a Halloween megünneplését, miközben rendszeresen élvezi a szexuális erkölcstelenséget, kegyetlenséget vagy gonoszságot dicsőítő szórakozást. Valaki elutasíthatja a boszorkánysággal kapcsolatos jelmezeket, miközben keserűséget, büszkeséget, kapzsiságot vagy megbocsáthatatlanságot táplál. Egy másik gondosan kerülhet bizonyos kulturális hagyományokat, miközben elhanyagolja Krisztus parancsolatait, hogy szeressen másokat, gondoskodjon a szegényekről, hirdesse az evangéliumot és képezzen tanítványokat.
Jézus figyelmeztette kora vallási vezetőit arra a veszélyre, hogy gondosan betartják a külsőséges vallási gyakorlatokat, miközben elhanyagolják Isten törvényének fontosabb dolgait, beleértve az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget (Máté 23:23).
Nem szabad ugyanazt a hibát elkövetnünk.
Isten nem olyan embereket keres, akik csupán listát vezetnek azokról a tevékenységekről, amelyekben nem hajlandók részt venni. Olyan imádókat keres, akik teljes szívükből szeretik Őt, és akiknek az életét egyre inkább átalakítja az Ő igazsága.
1Tesszalonika 4:7 – „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem szentségre.”
1Péter 1:15–16 – „Hanem amiképpen az, aki elhívott titeket, szent, legyetek ti is szentek teljes életetekben; ahogyan meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”
Figyeljük meg ennek az elhívásnak a kiterjedését: a szentség minden viselkedésünkben. Nemcsak az ünnepléseinkben, hanem otthonainkban, kapcsolatainkban, munkahelyeinken, magánéletünkben, pénzügyi döntéseinkben, beszélgetéseinkben és az időnk felhasználásában is. Nemcsak azokban a bűnökben, amelyeket könnyen elutasítunk, hanem azokon a területeken is, ahol az engedelmesség valamibe kerülhet. Nemcsak akkor, amikor mások csodálják a szentséget, hanem akkor is, amikor megköveteli tőlünk, hogy elkülönüljünk a környező kultúrától.
Pál apostol ezt írja:
2Korinthus 7:1 – „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a megszentelésünket.”
Mi történne, ha komolyan vennénk ezt az utasítást? Mi lenne, ha ahelyett, hogy megvédenénk azokat a dolgokat, amiket élvezünk, arra kérnénk az Urat, hogy vizsgálja meg mindazt, amit beengedtünk az életünkbe?
Mi lenne, ha arra kérnénk Őt, hogy tárja fel előttünk azokat a szórakozási lehetőségeket, amelyek eltompították a bűn iránti érzékenységünket, azokat a kapcsolatokat, amelyek eltávolítottak minket az engedelmességtől, azokat az ambíciókat, amelyek háttérbe szorították az Ő céljait, vagy azokat a kényelmi lehetőségeket, amelyek fontosabbá váltak számunkra, mint az Ő akarata?
Talán a legsúlyosabb veszély nem az, hogy a keresztények nem értették meg a Halloween történetét. Talán az, hogy sokan fokozatosan elvesztettük azt a szokásunkat, hogy őszintén megkérdezzük, vajon az általunk ünnepelt dolgok kedvesek-e az Úrnak.
És ha az élet egy területével kapcsolatban felhagytunk ezzel a kérdéssel, hány más terület kerülte el a vizsgálatunkat?
9. Vajon a világ iránti szeretetünk nagyobb lett, mint a Jézus iránti szeretetünk?
Ez egy nehéz kérdés, de a Szentírás arra hív minket, hogy fontoljuk meg.
Amikor megkérdezték Jézustól, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, így válaszolt:
Márk 12:30 – „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.”
Jézus nem arra hívott minket, hogy szívünk egy részével szeressük Istent, vagy hogy azt adjuk neki, ami megmarad, miután kielégítettük saját vágyainkat. Arra hív, hogy szeressük Őt egész lényünkkel.
Ez a teljes szívű odaadás lényege.
Mégis milyen könnyen megoszlik a szívünk. Lehet, hogy őszintén vágyunk Jézus követésére, miközben továbbra is dédelgetjük azokat a dolgokat, amelyek versenyeznek az iránta érzett szeretetünkkel. Vallhatjuk, hogy Ő a legnagyobb kincsünk, miközben hagyjuk, hogy a világ örömei, helyeslése, szórakozása és prioritásai foglalják el figyelmünk és szeretetünk nagy részét.
János apostol arra figyelmeztet minket, hogy az Atya szeretete és a világ szeretete nem foglalhatja el ugyanazt a helyet a szívünkben, a végső odaadásban (1János 2:15).
Ez nem jelentéktelen aggodalom. Istennel való kapcsolatunk középpontjában áll.
Amikor a Szentírás megkérdőjelez valamit az életünkben, a válaszunk feltárhatja, hogy mit értékelünk a legjobban. Hajlandóak vagyunk-e feladni, mert szeretjük Jézust, vagy azonnal elkezdünk okokat keresni, hogy ragaszkodhassunk hozzá?
Nem szabad összekevernünk az önátadás nehézségét az igazi hit hiányával. Még az őszinte hívők is küzdenek a vágyakkal, amelyeket alá kell vetni Krisztusnak. De a szívünk iránya számít. Engedjük, hogy Isten Igéje átalakítson minket, vagy folyamatosan arra törekszünk, hogy Isten Igéje alkalmazkodjon a preferenciáinkhoz?
Jézus azt mondta:
Máté 16:24 – „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.”
Krisztus követése magában foglalja saját akaratunk átadását az Övéinek. Ez azt jelenti, hogy amikor vágyaink ütköznek az Ő parancsolataival, az Ő Igéjének kell a végső tekintélynek lennie.
És ez elvezet minket egy olyan kérdéshez, amely talán sokkal fontosabb, mint amelyik eredetileg ehhez a cikkhez vezette Önt:
Van valami az életedben, amiről nem voltál hajlandó lemondani, mert jobban szereted, mint amennyire Jézusnak akarsz tetszeni?
Talán egyfajta szórakozásról van szó. Talán egy kapcsolatról, egy szokásról, egy ambícióról, egy vagyontárgyról vagy egy különleges élvezetről. Talán valami olyasmiről, amit évek óta védesz anélkül, hogy valaha is őszintén megkérdezted volna az Urat, hogy mit gondol róla.
Bármi is legyen az, a Szentírás meghívása ugyanaz: vidd Isten Igéjének fényébe, és engedd, hogy Ő kutassa át a szívedet.
A zsoltáros így imádkozott:
Zsoltárok 139:23–24 – „Vizsgálj meg engem, Istenem, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd gondolataimat! Nézd meg, van-e bennem valami gonosz út, és vezess engem az örökkévalóság útján!”
Ez egy olyan szív imája, amely valóban vágyik Istenhez tartozni.
Ez nem annak az imája, aki a minimális engedelmességet keresi. Ez annak az imája, aki azt akarja, hogy semmi se maradjon rejtve az Úr elől, semmi se versenyezzen az Ő jogos helyével, és semmi se akadályozza a Vele való mélyebb közösséget.
Mi történne, ha ez lenne a mi imánk?
10. Isten teljes szívű odaszentelődésre hívja népét
A Szentírás üzenete nem egyszerűen az, hogy a keresztényeknek kerülniük kell a gonoszt, hanem az, hogy Jézus Krisztus megváltott minket, hogy teljesen Hozzá tartozzunk.
Pál apostol emlékezteti a hívőket:
2Korinthus 5:15 – „És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”
Jézus nem csupán azért adta életét, hogy mi továbbra is a saját vágyaink szerint élhessünk, miközben élvezzük a megbocsátás bizonyosságát. Meghalt és feltámadt, hogy megbékélhessünk Istennel, átalakulhassunk az Ő kegyelme által, és az Ő dicsőségére élhessünk.
Ezért elválaszthatatlan az életszentségre való elhívás az evangéliumtól. Nem azért törekszünk a szentségre, hogy kiérdemeljük Isten szeretetét, vagy megvásároljuk az üdvösségünket. Azért törekszünk a szentségre, mert szeretett, megváltott és elválasztott minket Ő számára.
Titus 2:11–12 – „Mert megjelent az Isten üdvösségre hozó kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy elhagyjuk a hitetlenséget és a világi kívánságokat, és józanul, igazán és istenfélően éljünk a jelenvaló világban.”
Isten kegyelme nem arra tanít minket, hogy kényelmesen éljünk a bűnben. Arra tanít, hogy megtagadjuk azt.
A Szentlélek nem csupán megnyugtat minket, miközben változatlanul hagyja a szívünket. Bennünk munkálkodik, hogy átalakítsa vágyainkat, megújítsa elménket és Krisztus jellemét formálja.
És amikor felismerjük azokat a területeket, ahol kompromisszumot kötöttünk, Isten arra hív minket, hogy alázattal és bűnbánattal válaszoljunk.
Jakab 4:8 – „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.”
1János 1:9 – „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”
Milyen csodálatos ígéretek! Az Úr, aki szentségre hív minket, egyben az Úr is, aki befogadja azokat, akik őszintén hozzá fordulnak. Az ő vágya nem csupán az, hogy bűneink miatt bűntudatot érezzünk, hanem az, hogy elforduljunk tőlük, és megújult közösséget tapasztaljunk vele.
Pál apostol az Újszövetség egyik legszebb felhívásában fejezi ki a megszentelődés lényegét:
Róma 12:1–2 – Pál arra buzdítja a hívőket, hogy Isten irgalmára való tekintettel szánják oda testüket élő, szent és Istennek tetsző áldozatként, és változzanak el gondolkodásmódjuk megújulása által, ne pedig a világhoz szabódjanak.
Erre az életre hívatott Jézus minden követője. Egy élet, amelyet Isten oltárára helyezett. Egy élet, amelyben vágyaink, prioritásaink, szokásaink, kapcsolataink, javaink és döntéseink az Ő akaratának vannak alávetve. Egy élet, amelyben már nem azt kérdezzük, hogy mennyit élvezhetünk a világból, miközben továbbra is keresztényeknek nevezzük magunkat, hanem azt, hogy mennyire tudjuk teljesen tisztelni Azt, aki mindent adott értünk.
És itt találja meg a Halloweennel kapcsolatos kérdés a legmélyebb választ.
A kérdés nem pusztán az, hogy részt veszünk-e egy adott ünnepen. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e engedni, hogy Jézus Krisztus legyen az Úr életünk minden területén, beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket a kultúránk normálisnak tart, és azokat is, amelyeket személyesen élvezünk.
Amikor Jézus valóban a legnagyobb kincsünkké válik, az Ő kedvében járni fontosabbá válik, mint megőrizni bármit is, amit ez a világ kínál.
Meghívás, hogy teljes szíveddel térj vissza Istenhez
Talán azért kezdted el olvasni ezt a cikket, mert tudni akartad, hogy a keresztényeknek meg kell-e ünnepelniük a Halloweent. De talán, miközben ezeket az igeverseket átgondoltad, az Úr valami sokkal mélyebbet kezdett kinyilatkoztatni.
Talán felismertél olyan területeket, ahol fokozatosan megszoktad azokat a dolgokat, amelyek nem tetszenek Neki. Talán inkább a világ értékei határozták meg a döntéseidet, mint az Ő Igéje. Vagy talán rájöttél, hogy bár őszintén hiszel Jézusban, az életednek vannak olyan területei, amelyeket soha nem adtál át teljesen Neki.
Ha ez a helyzet, ne hagyd figyelmen kívül, amit Isten kinyilatkoztat neked.
Az Ő szavára adott megfelelő válasz nem pusztán az egyetértés, hanem az engedelmesség.
Jakab 1:22 – „Legyetek pedig az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, megcsalván magatokat.”
Isten sokkal többre hívja népét, mint a külsőséges vallási konformitást. Teljes szívű szeretetre, bűnbánatra, szentségre és Vele való bensőséges kapcsolatra hív minket.
A Global Consecrationnél ez az üzenetünk lényege. Hisszük, hogy az Egyháznak kétségbeesetten újra fel kell fedeznie, mit jelent teljesen Jézus Krisztushoz tartozni – nemcsak a hitünkben vagy vallási tevékenységeinkben, hanem a mindennapi életünk minden területén.
Ezért hívunk benneteket a 21 napos globális önátadásra, egy bibliai utazásra, amelynek célja, hogy segítsen keresni az Urat, megvizsgálni a szíveteket az Ő Igéjének fényében, elfordulni a bűntől és megújítani az iránta való odaadásotokat.
Napi szentírásolvasásokon, elmélkedéseken, imákon és Isten Igéjének kinyilatkoztatásain keresztül ez az útmutató segít abban, hogy tudatos lépéseket tegyél a mélyebb bűnbánat, az önátadás és a Jézussal való közösség felé.
Nem kell várnod egy különleges időszakra vagy egy beütemezett eseményre. Már ma elkezdheted keresni az Urat.
Jeremiás 29:13 — „Kerestek majd engem és megtaláltok, ha teljes szívetekből kerestek.”
Készen állsz arra, hogy teljes szívedből Jézusnak adod?
Ha úgy érzed, hogy az Úr mélyebb kapcsolatra hív téged Vele,
Arra hívunk, hogy válaszolj. Szánj időt arra, hogy keresd az Ő arcát, vizsgáld meg az életedet a Szentíráson keresztül, és add át magad mindaznak, amit Ő kinyilatkoztat.
Szerezd meg a teljes 21 napos felszentelési útmutatót és további információkat
bibliai források, amelyek segítenek növekedni a szentségben, az imádságban, a bűnbánatban és a Jézus iránti teljes szívű odaadásban.
Legyen a mi imánk a zsoltárosé:
Zsoltárok 86:11 – „Taníts meg engem a te utaidra, Uram, hogy a te igazságodban járjak; egyesítsd szívemet, hogy féljem a te nevedet.” Uram Jézus, vizsgáld meg szívünket, és fedd fel mindazt, ami nem kedves előtted. Bocsáss meg nekünk, ahogyan engedtük, hogy a világ alakítsa gondolatainkat, vágyainkat és döntéseinket. Szabadíts meg minket a megosztott hűségtől és attól a kísértéstől, hogy megvédjük azt, aminek az átadására hívsz minket. Adj nekünk olyan szíveket, amelyek szeretik a te igazságodat, gyönyörködnek a te szentségedben, és mindenek felett vágynak a te jelenlétedre. Taníts minket a világosság gyermekeiként járni, elutasítani a gonoszt, és ragaszkodni a jóhoz. Legyen életünk teljesen neked szentelve, egyedül a te dicsőségedre. Ámen.
